Népművészeti foglalkozás - Perkáta: Februári elméleti óra

Kezdjük a legelején, a lány kérésnél. A legény elment a lányos házhoz, hogy a szülőktől kérje meg választottjának kezét. Ilyenkor általában ajándékot is vittek: bort az apának és virágot az anyának. Ha a legény a szülők kedvére való volt, akkor megtörtént a kézfogó (vagyis az eljegyzés), ha nem, akkor az előzőleg szögre akasztott szűrét a legénynek kitették a házból. Innen ered a mondás is: "Kitették a szűrét."
Az esküvőt csupán az eljegyzést után egy évvel volt illő megtartani.
Az esküvő előtt került sor a legénybúcsúra, ami akkor a rossz szellemek elűzésére szolgált. A vőlegény barátai edényeket zörgetve igyekezték társuktól elűzni az ártó lelkeket.
Régen az esküvőket hitlésnek is hívták - hittek az egymással kötött új életben. A menyegzőket általában ősszel vagy a farsangi időszakban tartották.

Ceremónia, szokások, babonák
Az esküvő reggelén a vőlegénynek ki kellett kérnie a menyasszonyát a lány szüleitől. Több faluban is szokás volt, hogy először nem az igazi menyasszonyt, hanem egy nevetségesen felöltöztetett, magát sántának tettető asszonyt vezettek elé, majd két nyoszolyólányt (koszorúslányt) és csak harmadikként a menyasszonyt. Ezután az esküvők "ceremóniamestere" a vőfély búcsúztatta el a lányt a szülői háztól. Majd a nászmenettel elindultak a templomban, ahol a pap összeeskette őket.

Lakodalom helyszíne
Nagyon sokáig tartotta magát a lakodalmi sátor hagyománya. Ezt gerendákból és ponyvákból építették fel, majd miután elkészültek vele, a lakodalmas házat is feldíszítették, és zöld ágakból kaput csináltak. Ezen ment át az ifjú pár. A zöld ágak a termékenységet, védelmet és a megújulást jelképezték.

Ebéd, lakoma, mulatozás
A vőlegény és a menyasszony külön-külön ment haza ebédelni, mindegyik a saját családjához. Miután az ételt elfogyasztották a vőlegény a menyasszonyáért küldött. Sokszor a szülők csak akkor adták ki a lányukat, ha a párja jött el érte, egészen addig nem.
A vőlegény házában aztán az arának egy sor beavatási szertartáson kellett átesnie. Ilyen volt például a kemence ölelés. Így vált családtaggá.
Eztán került sor az esküvői vacsorára, azaz a lakomára. Vigadoztak, mulattak, zenéltek táncoltak.
Több különböző táncot is lejtettek. Az egyik ilyen volt a kása tánc, ami a tejbekása nevű étel elfogyasztása után következett. Ennek során a gazdasszony pólyával bekötötte a kezét, a másikban pedig fakanalat tartva, jajgatva körbejárta a vendégeket. Eközben a vőfély magyarázta nekik, hogy főzés közben megégette a kezét és a gyógyításához kell a pénz. Így gyűjtötték be a násznéptől a kásapénzt. A másik tánc volt a párnás tánc, amit a násznép egyik tagja a feje fölé tartott párnával járt. Ezt később a választottja elé dobta, majd rátérdeltek és megcsókolták egymást.
Éjfélkor került sor a menyasszony, avagy a menyecske táncra. Menyasszonyként eltáncolta az utolsó táncát az ara, éjfélkor, pedig felöltötte a piros menyecske ruháját, és abban is táncol egyet. Ezzel mutatta, hogy férjes asszonnyá volt.
Az estét két főbb motívum zárta le. Az egyik volt a kontyolás, amikor az idős asszonyok kontyot fésültek az ifjú arának, s rátették az asszonyi főkötőt. Végül, pedig következett a menyasszonyfektetés, avagy a nász elhálása. Ez előtt szokás volt egy gyermeket végighempergetni a nászágyon, hogy bő gyermekáldásban részesüljön az ifjú pár.
A lakodalom végén a násznagy földhöz vágott egy cserépedényt, s kikiáltotta, hogy "agyonütöm a lagzit!".

Esküvő után
Az esküvőt követő vasárnap a pár elment a templomba, ahol az újdonsült feleség a legdíszesebb ruháját vette fel, s az asszonyok közé ült le immár. A friss férjjel is hasonlóan történt ez, először foglalhatta el helyét apja mellett a családi padban. Ezután a menyasszony hét napon át nem hagyhatta el az újdonsült házát. Majd mikor ez is letelt, átmentek férjével együtt a szüleihez egy közös ebédre, mindenki visszatért a hétköznapokhoz.