Ezt a bejegyzést úgy fogom kezdeni, ahogy édesapám mesélte a rokonságnak tegnap este:
"Reggel ülök a faház alatt, kómás vagyok, iszogatom a kávémat... Egyszer csak hallom, nagy csörömpölés, tekerés... Megjelenik a Milán a kapuban, bicikli kormányán egy fémvödör. Nem sokkal később, újabb csörömpölés, óbégatás. A kapuban most már a Marci is ott áll. Pár perc múlva csendesebb léptek, felbukkan a Bence.
- Mi lesz itt fiúk? - kérdeztem.
- Locsolkodás! - válaszolták." :)
Tehát így indult a tegnap reggelünk, csörömpölős-óbégatós fiaimmal, akik mind megjelentek pontosan 8 órakor a kapunkban. Szerencsére mindegyikük tudott hozni vödröt, Bence szódát is, úgyhogy nyeregben voltunk, de rendesen. Marci gyorsan átöltözött, Bence ivott egy üdítőt, Milán pedig sütivel tömte magát, mert hát egyszer egy évben meglehet engedni, hogy az legyen az utóreggeli.
Viszonylag hamar összecihelődtünk és elindultunk így négyen, hogy most aztán reszkessen minden népművészetis nőszemély, mert ők ma nagyon vizesek lesznek!
Mondták a fiúk.
Csak a szoknyájukra önthettek vizet.
Mondtam én, mire hőbörgés támadt, hogy az nem hagyományos locsolás.
Természetesen útközben még be ugrottunk ide-oda, meglocsolni kölnivel az anyukákat, barátokat stb, de azért szép lassan haladtunk.
A lányok nagyon édesek voltak! Mindannyian felöltötték a szép, táncos szoknyájukat fehér blúzzal, hajukba piros szalagot tűztek.
Mindegyikük máshogy viselkedett, az is nagyon mókás volt.
Jázmin úgy elfutott, mint a nyúl, alig érték utol, Dóri megszeppenve ácsorgott a kapu előtt, Andika is szerényen állt egyik lábáról a másikra, Bogi bájosan ajánlotta fel a kölnivel locsoló verziót, Dzseni nevetve kapta fel a szoknyáját és már ott se volt, Lilla mosolyogva tűrte, hogy a fiúk aljas vigyorral az arcukon jól megöntözzék, Tamara azért egy fülest lekevert nekik a locsolásért cserébe, Fanni szintén nyúlcipőt húzott, de nem tudott menekülni, Noémi annyira sietett, hogy a tojásokat is a házban felejtette, s végül Héber Dóránk sem úszta meg szárazon, meg annyira sem, mint a többiek...
Szép nap volt, de szebb lett volna, hogyha a hóhért nem akasztják fel a végén. Amikor ugyanis hazaértünk, hozzám, a főhadiszállásra, a három férfiú engem sem kímélt, és kaptam a szoknyámra (is) három teli vödör, jéghideg vizet. S miközben ők jóízűen kinevettek, azzal vigasztaltam ázott magamat, hogy csak azért tették, hogy ne hervadjak el én se.
Véletlenül sem a másikért, amit ők mondtak, hogy nagy a szám. :)
Köszönöm szépen a kedves közreműködést a locsolkodásban a lányoknak és családjuknak, akik nem sajnálták sem magukat, sem az időt és pláne nem a süteményt, valamint a három bátor és kitartó legénynek: Cséza Milánnak, Kónicz Marcellnak és Kőszegi Bencének, hogy vödörrel, vidámsággal és szorgos lábbal megmutatták, milyen is a perkátai locsolkodás.
Dóri
Képek:
Dóri
Andika
Dzseni
Bogi
Lilla
Tamara
Fanni
Noémi
Dóri
Bence, Marci és Milán
Hóhér akasztás
Jázmin fut, mint a nyúl
